Azt hitted, felismered másokon az érzelmeiket?

Egy jó ideig én is azt hittem. Aztán szembetalálkoztam Lisa Feldman Barrett “How Emotions are Made” című könyvével, ahol a pszichológus és idegtudós (vagy hogyan is kéne fordítani a neuroscientist szót) szerző és az ő laboratóriuma, benne az agyi MR készülékkel, nem értett egyet velem. 

Elöljáróban, elég kemény olvasmány volt, mert ellene ment mindennek, amit eddig a témáról tudtam. Eszembe is jutott pár tréning, ahol ezek szerint félrebeszéltem (például amikor a később cáfolandó “hüllőagy” koncepcióról meséltem). Gyorsan át is néztem a Cégvezetői Kötelezők Röviden e-bookomat, hogy ejtettem-e benne hibát, de csak egy apró korrekcióra volt szükség. 

Közgazdászként a neurológiai hátteret természetesen nem értem annyira, hogy véleményt tudjak alkotni róla, de a megközelítés és a logika alapvetően kereknek tűnik. Úgyhogy át is váltok a szerző szemüvegére, tehát amit mostantól írok, értsd úgy, hogy “a szerző szerint”, csak ezt macerás lenne minden mondat elejére kiírni. 

Szóval, egy gondolati utazásra invitállak: ha elfogadjuk egy pillanatra, hogy tényleg nem ismerjük fel másokon az érzelmeket , akkor mi történik helyette? Helyette az úgynevezett “konstruált érzelmek elmélete” (eredetiben: theory of constructed emotions) történik. Az pedig egy origóból indul ki: a test energiaszükségletének kiegyensúlyozásából. 

A test büdzsé és annak CFO-ja

Erre egy metafora - és mint tudjuk, minden metafora téves, de van, amelyik hasznos - a “test büdzsé” (body budget). A büdzsénk bevételi oldalán van minden, ami energiával lát el minket: étel-ital, alvás, barátokkal töltött idő, satöbbi. A kiadási oldalon pedig az energia felhasználása: meló, edzés, gondolkodás, stressz, alkalmatlan kollegák miatti aggodalom és társaik. Energia alatt itt szimplán a biológiai folyamatokra gondolj, tehát például az edzés ugyan energiafelhasználás (= kalória égetés), de természetesen nem egy negatív történés az életedben, sőt!

Lehet ebben a büdzsében rövid távon (egy jó tábla csoki azonnal energiát ad) és hosszú távon (de mennyivel egészségesebb egy hosszú felszívódású zabkása) is gondolkozni. És mint minden büdzsének, ennek is van egy CFO-ja, az a nagy zselés massza ott a fejedben, az agyad. Egy kissé mániákus CFO-t képzelj el, akinek csak a büdzsé számít: valójában minden, amit az agyad csinál, az kizárólag azért van, hogy ezt a büdzsét egyensúlyban tartsa. 

Reagálás helyett tervezés (projekciók)

Az agyunk pontosan tudja azt is, hogy ha “elköltjük” a forrásainkat, és ott állunk totál legatyásodva a hónap végén, akkor már késő reagálni. Úgyhogy nem reagál, hanem tervez. Biztos az “Év CFO-ja” díjra hajt. Megvan a kép? Az agyad ott fent egész nap állandóan projekciókat gyárt és ezeknek a bekövetkezési valószínűségét találgatja, annak érdekében, hogy a tested energiaszükségletét kiegyensúlyozza. Ezeket a projekciókat a bejövő szenzoros inputok alapján folyamatosan korrigálja (ha épp el nem baltázza). 

Ilyen szenzoros inputokat jönnek kintről (látás, hallás, stb), és a testeden belülről is. Utóbbiról általában nem tudunk, csak ha baj van (pl az emésztésed általában a tudomásod nélkül zajlik, kivéve, ha vmi nagy gáz van). Szóval nem teljesen alaptalan az a megállapítás, hogy valójában minden ember a saját álomvilágában él (drága Morpheus, jöhet a piros tabletta).

Tehát nincs arról szó, hogy “este a kispályás foci közben megláttam, hogy Sanyi felém passzol, tehát előreléptem, hogy fogadjam”. Valójában a kontextusból, a múltbeli tapasztalataidból már volt egy előrejelzésed, hogy jönni fog a passz, és már azelőtt elindultál, hogy Sanyi ellőtte a labdát. Ha csak reagáltál volna, túl későn indultál volna el. Ezért is működnek jobban az összeszokott csapatok: minél többet fociztok együtt, annál pontosabbak az előrejelzéseitek egymás viselkedésével kapcsolatban. 

Tömörítés az agyban: a koncepciók

Ilyen projekciókat gyártani és azokat folyamatosan egyeztetni a valósággal, az nem kis meló. CFOnk nem csak mániákus ráadásul, hanem lusta is, ezért tömörítéseket alkalmaz. Ezeket koncepcióknak nevezzük: tehát amikor azt mondja valaki, hogy “ettem egy pizzát”, akkor nem kell elmagyaráznia, hogy a “pizza, az egy olasz kaja, aminek az alapja egy kör alakú kelt tészta, amit magas hőfokon hirtelen sütöttek meg, a széle ropogósabb, beljebb pedig mindenféle feltétet találsz rajta, általában valamilyen húst, zöldséget és sajtot”. Ugye mennyivel egyszerűbb így?

Mint minden tömörítésnél, itt is lehetnek veszteségek (gondolj csak az amerikai barátodra, akinek a pizzáról a deep dish pizza jut eszébe), de ezzel együtt is megéri. Az agyad ebben zseniális egyébként: folyamatosan mintázatokat keres és gyárt, koncepciókat alkot, már egészen pici gyermekkortól kezdve. 

Koncepcióból kétféle lehet: 

1. az úgynevezett “perceiver independent”, tehát megfigyelő-független koncepciók, például az atomok, a kémiai reakciók, a különböző részecskék és hullámok - ezek tipikusan a fizikai valóságot alkotják és teljesen függetlenek attól, hogy valaki látja, hallja-e őket, vagy sem. 

2. és az úgynevezett “perceiver dependent”, tehát megfigyelőtől függő koncepciók, ahol valamilyen fordítás, értelmezés is zajlik. 

Mondjuk a szobában lévő hőmérséklet egy megfigyelő-független téma, de az, hogy én ezt Celsius vagy Fahrenheit skála szerint fejezem ki, neadjisten hogy én személy szerint ebben a hőmérsékletben fázom, jól vagyok vagy épp melegem van, az már totálisan tőlem, mint megfigyelőtől függ.

A megfigyelőtől függő koncepciókról két dolgot érdemes tudni: az egyik, hogy szavak útján tudjuk őket kifejezni. Talán triviálisnak tűnik, de fontos: a pizzás példából is látszik, hogy általában egy szó nagyjából ugyanazt jelenti mindkét félnek - ha pedig mégsem, és ez kiderül, akkor újabb szavakkal el tudnak kezdeni róla egyeztetni.

A másik, hogy mivel ezek megfigyelő-függőek, nincsen egyetemes igazság, csak hogy egyetértünk-e, ugyanarra a koncepcióra gondoltunk-e mindketten (lásd az olasz vs. amerikai pizza esetét). 

Érzelmek mint megfigyelőtől függő koncepciók

Az érzelmek erősen a kettes kategóriába tartoznak, tehát a megfigyelőtől függenek. Ez pedig azt jelenti, a nyitó felvetésre válaszolva, hogy nincs olyan, hogy felismered, hogy a veled szemben ülő kollégád épp szomorú.

Sokkal inkább az történik, hogy az agyad (az összes szenzoros input, tehát nem csak amit a kollégád arcán látsz, hanem amit a hangján hallasz, a környezetében ülőkön látsz, és persze minden múltbeli tapasztalatod alapján) gyárt egy előrejelzést, hogy kiszámítsa, hogy mennyi és milyen erőforrásra lesz szüksége ahhoz, amit érdemes tenni ebben a helyzetben, és a legjobb tippjét a “szomorúság” címke alatt tárolt koncepciónak felelteti meg (ergo nem kell a nulláról kitalálnia, hogy ilyenkor egy vigasztaló szóval érdemes próbálkozni). 

Az érzelmeket tehát nem egy törzsi időkből veled maradt agyi területed, a hüllőagy címszóval is futó agytörzs generálja váratlanul, sokszor a racionális gondokodásodat felülírva. Sokkal inkább az történik, hogy az agyad CFO-ként, ahogyan az a munkaköri leírásában benne is van, gyártja a koncepciók felhasználásával az előrejelzéseket, és ezeket a koncepciókat néhol érzelmeknek hívott szavakkal jelöljük. Nem mindenki egyformán érzi ezeket az érzelmeket, hiszen nincs mindenre ugyanolyan szavunk és nem is feltételezhetjük, hogy más ugyanazt érti az adott szó alatt, mint mi. 

A Fülöp-szigeteki Ilongot törzs tagjai ismerik például a “liget” nevű érzelmet (és valószínűleg nem tudnak róla, hogy magyarul ez mit jelent 🙂), amit úgy fordítottak, mintha egy “magasfeszültségű” érzelem lenne, amikor az ember nem bír magával, szinte felrobban az energiától. Tipikusan társas érzelem, az egész törzs egyszerre érzi, és néha fizikai agresszióban fejeződik ki.

Elgondolkoztató, hogy például a háborúból hazatérő katonák, amikor a csapatukkal éles bevetésen vannak és közben energiával teli extázisban érzik magukat, aztán hazatérnek és elgondolkoznak azon: normális vagyok? Élvezem, hogy más embereket küldenek meggyilkolni? Miközben mindössze a “liget”-et érezték - csak épp nincs szavuk rá. Ha lenne, könnyebb lenne megérteni és okénak lenni vele. 

Összefoglalás

Tehát összefoglalva az összefoglalót: 

• az agyad nem reagál az őt körülvevő világra, hanem folyamatosan előrejelzéseket gyárt,

• ezt koncepciók mentén, tömörítve teszi, és ezeknek a koncepcióknak egy részét érzelemnek nevezzük

• az érzelmek megfigyelőtől függő koncepciók, nem “helyesen ismerjük fel őket” hanem “megegyezünk róluk”

Hogy mit is kezdj ezzel a nagy halom tudással? 

Három ponttal engedlek utadra téged, és persze saját magamat is, mert attól, hogy elolvastam ezt a könyvet, még ugyanabban a cipőben sántikálunk, kedves olvasó:

1. Az érzelmi szókincsünk. Ha csak annyit tudunk kifejezni, megérteni magunkban, hogy “jól vagyok” vagy “nem jól vagyok”, az erősen szűkíti a lehetőségeinket. Minél több érzelmi állapotot tudunk magunkban azonosítani, minél többre van megfelelő szavunk, címkénk, annál könnyebb lesz ezekről kommunikálnunk és magunkban is annál könnyebb lesz rendet tartani (lásd a pizzás hasonlatot). 

2. A büdzsénk. Paradox vagy sem, de az érzelmeink rendben tartása a tested energiaszükségleténél kezdődik: jó minőségű ételek (nem, sajnos a Milka csoki nem tartozik ide), pihentető alvás, feltöltő beszélgetések. Ezt persze eddig is tudtuk, de hátha csak még egy okra volt szükségünk, hogy jobban figyeljünk rá.

3. A felelősségünk. Ha az érzelmek csak predikciók, akkor nem vagyunk kiszolgáltatva nekik, dolgozhatunk azon, hogy jobb minőségű predikcióink legyenek. Mire van szükség, hogy ezeket megváltoztassuk? Önreflexió, coaching, pszichodráma csoport, olvasás, terápia, és még ezer opció, melyikünknek milyen eszköz jön be!

Ha tetszett, amit olvastál, ajánlom figyelmedbe a Cégvezetői Kötelezők Röviden e-bookomat, melyben összefoglaltam mindent, amit szerintem egy mai cégvezetőnek tudnia kell. Tömény, velős 40 oldal, nem egy tipikus se füle, se farka csali e-book, csak akkor vágj bele ha tényleg fejlődni szeretnél.

A blogposzt alapjául szolgáló könyv: How Emotions Are Made - The Secret Life of the Brain, Lisa Feldman Barrett, Pan Macmillan, 2018 (bookline-on megvásárolható)

u.i.: a témával és a könyvvel Cservenyák Tamás remekbe szabott Tudatos Vezetés blogján találkoztam először, amiért ezúton is hálás vagyok